1) Melyek az 1-es típusú diabétesz elsődleges tünetei? Helyes válasz: állandó szomjúságérzet, megnövekedett étvágy melletti fogyás, fáradékonyság és gyakori vizelés.
(Örömmel látom, hogy válaszadók többsége ismeri az 1-es típusú diabétesz tüneteit, függetlenül attól, hogy érintett-e a betegségben vagy sem.)
2) Melyek az 1-es típusú diabétesz másodlagos tünetei (diabéteszes ketoacidózis jelei)?
(Bevallom, egy kicsit elszomorított a kapott eredmény. A médiában megjelenő cikkekben, riportokban gyakran nem tesznek különbséget az 1-es és 2-es típusú diabétesz között, így a köztudatban az a TÉVHIT él, hogy a diabéteszt (típusától függetlenül) a helytelen életmód okozza. Nagyon sokat küzdünk ez ellen a "megbélyegzés" ellen, ugyanis az 1-es típusú diabétesz egy autoimmun betegség, kialakulásának az oka a mai napig nem ismert.
4) Mennyi az ideális éhgyomri vércukor érték?
Helyes válasz: 3,9-6,0 mmol/l (bár lehetnek kisebb eltérések az egyes laborok vércukorszint referenciatartománya között)
5) Milyen életkorban alakulhat ki az 1-es típusú diabétesz?
Helyes válasz: Az 1-es típusú diabétesz bármely életkorban kialakulhat, de jellemzően gyerekkorban, illetve fiatal felnőttkorban jelenik meg.
6) Mit jelent a vércukormérő készüléken a "HI" jelölés?
Helyes válasz: Túl magas érték
Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a vércukormérő HI (magas), valamint LO (alacsony) jelölés jelentésével, ugyanis adott esetben tragikus kimenetelű is lehet a félreértett jelzés, amelyre sajnos volt is már példa (HI jelölésnél tévedésből cukoroldatot kapott a beteg, amely a halálához vezetett).
7) Gyógyítható-e az 1-es típusú diabétesz?
Helyes válasz: Az 1-es típusú diabétesz a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, de jól kezelhető. A diabétesz kezeléséhez (esetenként a kezdeti időszak, azaz „mézeshetek” kivételével) elengedhetetlen az inzulin.
8) Ön szerint fogyaszthatnak-e édességet a diabéteszes gyermekek?
Helyes válasz: Igen, mértékkel, a diétájuk részeként
A diabéteszesek is fogyaszthatnak bizonyos mennyiségű édességet a diétájuk részeként, de szigorúan ellenőrizni kell a teljes szénhidrát bevitelt, amelynek része lehet az édesség is. Testmozgás előtt szintén megengedett plusz szénhidrátként az édesség fogyasztása, amennyiben a vércukor értéke megfelelő.
9) Ön szerint mi a legveszélyesebb egy diabéteszes gyermek számára a mindennapokban?
Helyes válasz: hipoglikémia, azaz kórosan alacsony vércukorszint
A hipoglikémia ugyanis eszméletvesztéshez vezethet. Eszméleténél lévő beteg esetében szájon át adott gyors felszívódású szénhidráttal (szőlőcukor, cukros üdítő, tömény cukros oldat, stb.) rendezhető a hipoglikémia. Eszméletlen betegnél glukagon injekció beadására van szükség).
Köszönön szépen mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet!
Az elmúlt évtizedekben megháromszorozódott az egyes típusú cukorbetegséggel diagnosztizált betegek száma, ráadásul egyre fiatalabbak az érintettek. Az 1980-as években százezer gyerekből hétnél állapítottak meg 1-es típusú diabéteszt, ez a szám azóta húszra emelkedett - derült ki a Bethesda Gyermekkórházban tartott sajtótájékoztatón.
Szinte minden héten csatlakozik a Facebook csoporthoz egy újonnan diagnosztizált gyermek szülője. Múlt héten az egyik budapesti kórházba 5 új kis beteg érkezett, 1,5 évestől a 13 évesig. És ez csak egy kórház. :(
Te felismernéd a tüneteket?
Töltsd ki az alábbi rövid kérdőívet, amely kb. 2-4 percet vesz igénybe, és megtudhatod, hogy helyesek-e az ismereteid az 1-es típusú diabétesszel kapcsolatban.
A kérdőívek kitöltése teljesen anonim, ezért kérlek, hogy ne vegyél igénybe segítséget!
Amennyiben nincs a családodban, vagy a közeli ismerősök között 1-es típusú diabétesszel élő, úgy ezt a kérdőívet töltsd ki: Diabétesz kérdőív - 1-es típusú diabéteszben NEM érintetteknek Amennyiben van a családodban, vagy a közeli ismerősök között 1-es típusú diabétesszel élő, úgy ezt töltsd ki: Diabétesz kérdőív - 1-es típusú diabéteszben érintetteknek A kérdőív kitöltése után megtudhatod a helyes válaszokat.
1.TÉVHIT: A CUKORBETEGSÉGET A TÚLZOTT ÉDESSÉGFOGYASZTÁS
OKOZZA Az
1-es típusú diabétesz egy autoimmun betegség, melynek kialakulásában az
édességek fogyasztása egyáltalán nem játszik szerepet. A 2-es típusú
diabétesz kialakulásában több tényező is szerepet játszhat, többen között a
helytelen életmód és az elhízás.
2.TÉVHIT: AZ 1-ES TÍPUSÚ
DIABÉTESZ CSAK GYERMEKKORBAN ALAKULHAT KI
Az 1-es
típusú diabétesz általában gyermekkorban vagy fiatal felnőttkorban alakul ki,
ám előfordulhat, hogy akár már csecsemőkorban, vagy csak 30-35 éves korban
jelentkezik.
3.TÉVHIT: A CUKORBETEGEK
NEM FOGYASZTHATNAK ÉDESSÉGET, CUKROS SÜTEMÉNYEKET
A
diabéteszesek is fogyaszthatnak bizonyos mennyiségű édességet a diétájuk részeként, de
szigorúan ellenőrizni kell a teljes szénhidrát bevitelt, amelynek része lehet
az édesség is. Testmozgás előtt szintén megengedett plusz szénhidrátként az
édesség fogyasztása, amennyiben a vércukor értéke megfelelő.
4.TÉVHIT: A DIABÉTESZ
KEZELÉSE EGYSZERŰ, A BETEG NEM ESZIK CUKROT ÉS MINDEN RENDBEN VAN
A
diabétesz kezelése teljes életmódváltást jelent. A diabéteszes betegnek
ismerni kell valamennyi étel szénhidrát tartalmát, felszívódási idejét,
valamint a kalóriákra is oda kell figyelniük, ugyanis a túlzott kalóriabevitel
is okozhat vércukor emelkedést, akár órák múlva is.
5.TÉVHIT: A GYEREKEK
KINŐHETIK A DIABÉTESZT
Sajnos ez
nem igaz. 1-es típusú diabétesz esetében a szervezet inzulintermelő sejtjei
elpusztulnak és nem nőnek vissza soha többet. Így ez a betegség egy életre
szól.
6.TÉVHIT: A DIABÉTESZ
FERTŐZŐ
A diabétesz
nem fertőző, semmilyen körülmények között nem terjed át egyik emberről a
másikra.
7.TÉVHIT: A
CUKORBETEGSÉG LEHET SÚLYOS ÉS KEVÉSBÉ SÚLYOS
Nincs
súlyos és kevésbé súlyos cukorbetegség. A diabétesznek lehetnek szövődményei,
amennyiben a beteg nem ellenőrzi rendszeresen a vércukrát és nem tartja be
kezelőorvosa tanácsait. A diabéteszes kerülhet súlyos, életveszélyes állapotba,
amennyiben hirtelen leesik a vércukra (hipoglikémia).
8.TÉVHIT: A CUKORBETEGEKNÉL ELŐBB-UTÓBB KIALAKULNAK SZÖVŐDMÉNYEK
A mai modern inzulinkészítmények mellett, az orvos által jól beállított vércukorszint, a rendszeres vércukor ellenőrzés és a diétás tanácsok megtartása mellett a diabéteszes betegek életkilátásai semmivel sem rosszabbak, mint az egészségeseké.
9.TÉVHIT: A CUKORBETEGEK NEM SPORTOLHATNAK
A diabéteszesek számára rendkívül fontos a rendszeres testmozgás. A szövődmények megelőzésének leghatásosabb módja a személyre szabott étkezés és a tervszerűen és felügyelettel végzett testmozgás.
10.TÉVHIT: A CUKORBETEGEK NEM IHATNAK ALKOHOLT
A diabéteszesek is fogyaszthatnak bizonyos mennyiségű alkoholt. Nagyon fontos azonban a mértékletesség, és hogy a diabéteszes beteg tisztában legyen az alkohol vércukorra gyakorolt hatásával. Egyes italok ugyanis emelik a vércukrot, míg mások a vércukor eséséhet vezethetnek.
11.TÉVHIT: HA A CSALÁDBAN
SENKI NEM VOLT DIABÉTESZES, AKKOR MI SEM LESZÜNK AZOK
A diabéteszre
való hajlam családon belül öröklődhet, ami azt jelenti, hogy bizonyos
embereknél nagyobb a kialakulás valószínűsége. Azonban rengeteg olyan
diabéteszes van, akinek a családjában nem fordult elő a betegség.
12.TÉVHIT: AZ 1-ES TÍPUSÚ
DIABÉTESZ GYÓGYÍTHATÓ
Az 1-es
típusú diabétesz a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, de jól
kezelhető. A diabétesz kezeléséhez (esetenként a kezdeti időszak, azaz
„mézeshetek” kivételével) elengedhetetlen az inzulin.
13.TÉVHIT: AZ INZULINPUMPA OLYAN, MINT A MESTERSÉGES
HASNYÁLMIRIGY
Az inzulinpumpa olyan
speciális inzulinadagoló készülék, amely a hasnyálmirigy inzulin elválasztását
a legjobban utánozni képes, de nem képes a vércukor önálló mérésére, így nem
tud reagálni a vércukor változására. A pumpa használója manuálisan állítja be
az inzulin adagokat az elfogyasztott szénhidrátok és a vércukor értékek
függvényében.
Nem igazán szeretem a teljes kiörlésű lisztből készült süteményeket, de ez most nagyon jól sikerült. Teljesen olyan íze van, mintha sima lisztből készült volna. A fiam kérdését - "Anya, ez nagggyon finom, hol vetted?" - is bóknak vettem. :) Másik nagy előnye, hogy percek alatt elékészíthető, és lehetetlen elrontani.
Csokis tallérok
Hozzávalók: 150 g teljes kiörlésű tönkölybúza liszt 1 evőkanál kakaó 1/2 teáskanál szódabikarbona 1/4 teáskanál őrölt fahéj 100g étcsokoládé (vagy diabetikus étcsoki) 100 g puha vaj 1 tojás 50 g nyírfacukor Elkészítése: 1) A lisztet és a kakaót egy tálba szitáljuk. Hozzáadjuk a szódabikarbonát és a fahéjat, majd alaposan összekeverjük. 2) A csokit apró darabokra vágjuk és azt is hozzáadjuk. 3) Előmelegítjük a sütőt (kb. 180 fokon) 4) A tojást, vajat és cukrot robotgéppel kikeverjük, majd az egészet kézzel összedolgozzuk. 5) A tepsibe sütőpapírt teszünk. 6) A tésztából diónyi nagyságú golyókat formázunk, amit a tenyerünkkel összelapítunk, így kb. 4 cm átmérőjű, fél cm vastag kekszeket kapunk (nekem 30 db lett belőle). 7) Betesszük a sütőbe, és 15 perc alatt készre sütjük. Natúr joghurttal tálaljuk. (Egy keksz szénhidrát tartalma kb. 5-6 g)
Amikor 2009-ben diagnosztizálták a fiam betegségét,
beszereztem az összes olyan könyvet, amely a gyermekkori diabéteszről szól. Az
egyik, talán leghasznosabb olvasmány számomra Dr. Békefi Dezső: Gyermekkori
diabétesz c. könyve volt. Ebben olvastam először arról, hogy a
diabétesz elfogadásának folyamata a gyászreakcióhoz hasonló pszichés tünetekkel jár együtt.
Így 6 év távlatából visszatekintve azt mondhatom, hogy valóban ugyanazokon a fázisokon mentem keresztül, amelyeket a könyv is említ:
1) A sokk, az elutasítás fázisa
Jól emlékszem, szerdai nap volt, amikor elhoztam a laborból a fiam vérvételi eredményét. Nem aggódtam különösképpen, amikor megláttam az éhomi 10,4-es vércukor értéket. Egyből a gyermekorvosi rendelőbe mentem, ahol az orvos közölte velem, hogy már éppen hívni akart, mert ő is megkapta a laborból az eredményt. Ez volt az a pont, ahol éreztem, hogy itt valami komoly dologról van szó, de még mindig reménykedtem, hogy talán csak túl későn vacsoráztunk, vagy hogy nem kellett volna megengednem a fiamnak, hogy megigyon lefekvés előtt egy pohár kakaót. Mivel épp aznap rendelt az esztergomi kórház diabetológiai osztályán Dr. Békefi Dezső, egyből mehettünk is hozzá. Ő volt az, aki először kimondta a diagnózist: gyermekem 1-es típusú diabéteszes. Nem sokra (igazából semmire sem) emlékszem abból a beszélgetésből, mert a fejember végig az járt, hogy "Nem! Ez nem lehet igaz! Biztosan tévedés!" Az 1-es számú Gyermekklinikára küldtek minket, ahol újra vért vettek. Még fel sem fogtuk, hogy mi történik velünk, a fiam már kapta is az első adag inzulint. "Meg kellett volna akadályoznunk, nem szabadott volna beadni az inzulint! Lehet, hogy még visszafordítható lett volna a folyamat"- ezek a gondolatok cikáztak a fejünkben, amikor végre behívott minket a doktornő, és mindent részletesen elmondott. Kezdtük megérteni, hogy ebben a helyzetben nem volt B verzió, azonnal cselekedni kellett.
2) Az agresszió és a düh fázisa
Leírhatatlan az a düh, amit ilyenkor érez az ember. "Miért? Miért pont ő? Mit rontottunk el?"
Számtalan dolog végigfutott az agyunkon, hogy mi az, amit esetleg rosszul csináltunk. Vádoltam magam, hogy nem szabadott volna hasfájás elleni szereket adnom neki kisbaba korában, hogy nem kellett volna megengednem az antibiotikumot, vagy az asztma elleni inhalációs szteroidot (hiszen nem is volt asztmás), hogy nem szabadott volna beadatnom az ajánlott, de nem kötelező védőoltásokat, hogy oda kellett volna figyelnem, hogy a cumisüveg BPA mentes volt-e vagy sem (valószínűleg igen, de hátha mégsem), hogy nem szabadott volna tápszer pótlást adnom neki, amikor nem volt elég a tejem, hogy néha-néha elfelejtettem beadni neki a D vitamin cseppeket, hogy elköltöztünk, és ez lelkileg talán megterhelő volt számára, és még sorolhatnám a "gyanúsítottak" listáját.
A genetika, mint lehetséges ok fel sem merült bennünk, mivel se a férjem családjában, se az én családomban nem fordult elő korábban 1-es típusú diabétesz. Évekkel később mégis elvégeztük a genetikai vizsgálatot mindhárom gyermekünkre, amely szintén azt igazolta, hogy nem genetikai eredetű a fiam betegsége.
Ezek az önmarcangoló kérdések időnként még mindig előjönnek, de valószínűleg sosem fogunk választ kapni rájuk. Az első hetekben még egy kérdőívet is szerkesztettem, abban reménykedve, hogy talán sikerül találni valami hasonlóságot a diabétesszel diagnosztizált gyermekeink között. (Gyermekkori diabétesz kérdőív). De természetesen ez sem vezetett eredményre.
Gyakran megkérdezik tőlem, hogy tudom-e, miért lett diabéteszes a fiam. Nem evett-e túl sok édességet? Nagyon érzékenyen érint minket, diabéteszes szülőket ez a kérdés, és nem győzzük hangsúlyozni, hogy az 1-es típusú diabétesz autoimmun betegség, és NEM a túlzott édességfogyasztás okozza. (Tévhitek az 1-es típusú diabéteszről).
3) Az alkudozás, a tárgyalási kísérlet fázisa
Valószínűleg nincs olyan szülő, aki ne reménykedne ilyenkor a csodákban. Hiába tudjuk, hogy még egyetlen ember sem volt a világon, akinek elmúlt a diabétesze (1-es típusú), miért ne lehetne éppen a mi gyermekünk az első, akinek mégis sikerül? A mézeshetek (remissziós időszak) is csak tovább erősíti a reményt a szülőkben, hiszen a diagnózis utáni első napokban, hetekben a még el nem pusztult béta sejtek magukhoz térnek, így a külső inzulin iránti szükséglet csökkenni kezd. Ezt a helyzetet sajnos nagyon sok szélhámos ki is használja, és elhiteti az emberrel, hogy a csodaszerek hatásának köszönhető az állapotjavulást. Szerencsére mi nem dőltünk be egyetlen sárkányfűárusnak sem. Folyamatosan böngésztem viszont a netet, hátha találok olyan esettanulmányt, amely azt bizonyítja, hogy mégiscsak akadt már olyan gyermek, aki kigyógyult a diabéteszből. Belevetettem magam a GNM (új germán medicina) tanulmányozásába is, természetgyógyászok után kutattam, de végül rájöttem, hogy csak a szigorú diéta az, ami segíthet abban, hogy jók legyenek a fiam értékei és minél hosszabb legyen a remissziós időszak.
Érdemes elolvasni Ambrus Flóra: Candy c. könyvét, amelyben a 14 éves diabéteszes lány leírja, hogyan élte meg ő maga ezt a kiútkeresési fázist.
4) Depresszió
Szerencsésnek mondhatom magam, mivel rengeteg segítséget kaptunk a szüleimtől és férjem szüleitől is. Voltak nagyon nehéz időszakok, amikor magam alatt voltam, sírtam, fáradt és szomorú voltam, de a depressziót ezidáig sikerült elkerülnöm.
A fiam is nagyon jól kezelte a helyzetet. Talán a legjobb korban (5,5 éves volt) lett diabéteszes, ha lehet ilyet mondani. Ahhoz már elég nagy volt, hogy megértse, meg kell szúrnom őt. Nem tiltakozott, nem sírt, nem vádaskodott, hogy miért "bántom őt", nem kellett eldugnom itthon a cukrot, édességet, mert soha nem lopkodott. Ahhoz pedig még kicsi volt, hogy ellenszegüljön a szabályoknak. Hamarosan eléri a kamaszkort, de mostanra már annyira megszokta ezt az életet, hogy talán nem fog dacolni ellene. Persze voltak neki is dühkitörései, amikor nem kaphatott meg valamit, amit a társai ettek (nyalóka, vattacukor), de ahogy nőtt, ezek a dolgok egyre ritkultak, és sokkal egyszerűbb lett minden. Az inzulinpumpa használata is nagyon sok pozitívumot hozott a diabéteszes mindennapokban.
Sokkal hamarabb elfogadta a betegségét, mint én magam. A mai napig gyakran belőle merítek erőt, hiszen látom, hogy boldog, kiegyensúlyozott gyermek.
5) Az aktív elfogadás fázisa
Nehezen tudnám meghatározni a pontos időpontot, amikor már úgy éreztem, hogy sikerült elfogadnom a diabéteszt. Azt gondolom, hogy ez egy vég nélküli folyamat, időnként visszaesik az ember az előző fázisba. Amikor már végre úgy érzi, hogy sikerült megbékélni a betegséggel, jönnek az ünnepek (édesség hegyek a boltokban, Mikulás és karácsonyi ajándékok), jön a kamaszkor (hormonális változások ingadozó vércukrokkal), és megint összezuhan az ember.
Ilyenkor jelentenek hatalmas segítséget a sorstársak (diabéteszes szülők), akikkel internetes fórumokon, diabéteszes programokon, pl. a MentaPRO Alapítvány által szervezett találkozókon cserélhet tapasztalatot az ember. Nagyon sok barátot szereztem én is a diabétesz által, akikhez bármikor, akár az éjszaka közepén is fordulhatok segítségért.
Ha valaki megkérdezné, hogy melyik volt életem legnehezebb éve, gondolkodás nélkül azt felelném, hogy a 2009-es. És nem csak azért, mert akkor diagnosztizálták a fiam cukorbetegségét, valahogy minden rossz dolog és nehézség arra az évre esett.
Márk és Martin
BALJÓS ÁRNYAK
Kezdődött azzal, hogy márciusban leépítések voltak a munkahelyemen, és elvesztettem az állásomat. Nem sokkal előtte vágtunk bele egy építkezésbe, így nem volt kérdés, hogy gyorsan másik munkát kell találnom. A korábbi munkaadóm versenytársánál helyezkedtem el, akik ezért hetekig perrel fenyegettek. Az új főnököm sem volt egyszerű ember, de ezt nem részletezném, pedig tudnék mesélni……a lényeg, hogy lelkileg teljesen padlóra kerültem. Nyár közepén sikerült eladnunk a lakásunkat – kellett a pénz az építkezéshez – ezért augusztusban egy időre hazaköltöztünk a szüleimhez. Úgy tűnt, hogy minden rendben van, szeptemberben elkezdték a fiúk az új ovit. Martin 5 és fél éves, Márk 4 éves volt akkor.
Márk és Martin
Szeptember 16-án fontos megbeszélésre készültem az új munkáltatómmal. Hárman utaztak ide Olaszországból a találkozóra. Féltem nagyon ettől a találkozótól, de tudtam, hogy túl kell esnünk rajta, a jövőm múlik ezen.
Néhány nappal előtte gyanús jeleket vettem észre Martinon. Nagyon sokat ivott, sokat pisilt, az utóbbi időben fogyott is, pedig rengeteget evett. Még örültem is neki, hogy végre rendesen eszik, hihetetlenül jó étvágya volt. Ami még furcsa volt, hogy sokkal fáradékonyabb volt, mint előtte. Az Aikido edzések után alig bírt mozogni. Ez már korábban is feltűnt, amikor még a régi lakásban laktunk. Hazajöttünk az edzésről, és alig tudta felvonszolni magát a 4. emeletre.
Ettől függetlenül teljesen egészségesnek tűnt, azt gondoltam, biztos megviseli őt az új környezet, az óvoda váltás, de azért elvittem őt a gyerekorvoshoz, mert éreztem, hogy valami nincs rendben vele. Épp azon a reggelen mentünk orvoshoz, amikor arra a bizonyos fontos céges találkozóra készültem.
Az orvos vérvételre küldött, délután kellett mennem az eredményért. A gyerekorvos átküldött a diabetológiára, ahol közölték velem, hogy a fiunk valószínűleg diabéteszes, mert az éhomi vércukra 10,4 volt. Hiába próbálok visszaemlékezni arra a beszélgetésre, mintha meg sem történt volna, semmi nem maradt meg bennem, csak az, hogy másnap reggel be kell mennünk az 1-es számú Gyermekklinikára, és ha esetleg éjszaka hányna a fiam, akkor nem várhatunk reggelig, azonnal menni kell.
Szerencsére nem volt időm arra, hogy a netet böngésszem, hazarohantam átöltözni, és már indultam is a megbeszélésre. Az instrukciókat megkapta a család, ha bármi történik, azonnal hívjanak és indulunk a kórházba. A megbeszélésről szintén nem maradt sok emlékem, csak a testem volt jelen, a gondolataim valahol egész máshol jártak: – Diabéteszes a fiam? – És az mit jelent? – Á, biztos csak valami tévedés. – És, ha mégis az? – Majd nem eszik cukrot, és minden rendben lesz. – Vagy nem csak ennyiről szól a diabétesz? – De hát nincs is senki a családban, akinek diabétesze lenne. – Miért pont ő? – És miért pont most? – Legyen már holnap, én ezt nem bírom ki!!!
Másnap reggel bementünk a klinikára. Vért vettek, és nem sokkal később újra közölték a diagnózist: Diabétesz Mellitus, és már kapta is Martin az inzulint. Olyan gyorsan történt minden, hogy fel sem tudtuk fogni, hogy innentől kezdve minden megváltozik, semmi sem lesz olyan, mint régen. A KÓRHÁZBAN
A fiam ekkor még csak 5,5 éves volt, de hang nélkül tűrte a szúrásokat. Mi pedig felválta sírtunk a folyosón a férjemmel, és elképzelni sem tudtuk, hogyan tovább.
Martin jól viselte a kórházban töltött 1 hetet, csak az öccse, Márk hiányzott neki nagyon. Videó üzeneteket küldtek egymásnak, mert látogatni nem mehetett be hozzá Márk. Azóta sem tudtam megnézni azokat a videókat, majd talán egyszer előkeresem.
Azt hiszem, Martin tartotta bennünk az erőt, hogy láttuk, mennyire könnyen veszi a dolgokat. Persze miután hazamentünk, voltak neki is kirohanásai, amikor nem ehette azt, amit a többiek. Emlékszem, egyszer az oviban nyalókát ettek a többiek, természetesen ő nem kaphatott. Nem szólt semmit, nem hisztizett, de amikor mentem érte az oviba, elszakadt nála a cérna. Meglátott a fán egy gesztenyét, amit nem értünk el, de ő annyira szerette volna, hogy elkezdett keservesen sírni, hogy neki az kell! Nem értettem, hogy miért ilyen fontos neki, de végül hazamentünk egy seprűért és csak sikerült megszereztük azt a gesztenyét. Csak később mesélte el szomorúan, hogy egyedül ő nem ehetett nyalókát, és akkor értettem meg, hogy miért volt ennyire elkeseredve a „gesztenye miatt”. Valahol ki kellett adnia magából a mérgét.
AZ ÚJ ÉLETÜNK
A kezdeti nehéz időszak után lassan-lassan összeszedtük magunkat. Az oviban segítőkészek voltak az óvó nénik, az ebédet meg tudtuk oldani úgy, hogy beszaladtam cukrot mérni, inzulint adni, és kimérni az ebéd adagot, vagy vittem neki otthonról, ha olyan volt, amit nem ehetett. A munkámat továbbra is gyűlöltem, de legalább otthonról dolgoztam, ami egy diabéteszes gyerek mellett nem elhanyagolható szempont.
Azért érdekes, hogy a gyerekek mennyire fogékonyak a szüleik problémái iránt. Mintha a kis antennáikkal vennék az adást, és próbálnának a maguk módján segíteni. Valahogy november lehetett, amikor Olaszországba kellett volna utaznom, de addigra már annyira eldurvult a viszony a főnökömmel, hogy legszívesebben lemondtam volna az utat, de nem volt merszem hozzá. Már le volt foglalva a repülőjegy, másnap kellett volna indulnom, amikor Martin elkezdett hányni. 2 hányás után pakoltunk, a harmadiknál indultunk a kórházba, és lemondtam az utat. Nem érdekelt, hogy elveszítem az állásomat, vagy sem, nem lett volna az a pénz, amiért itthon hagytam volna Martint, pedig tudtam, hogy számíthatok az édesapjára és a nagyszülőkre is, mégis maradtam.
AMIKOR A DOLGOK VÉGRE A HELYÜKRE KERÜLNEK
A következő szeptemberben beköltöztünk az új lakásba, és innentől kezdve kezdtek jóra fordulni a dolgok. Az iskolát már úgy kezdte Martin, hogy szinte önállóan kezelte a diabéteszét. Persze telefonon segítettem neki, vagy ha kellett, beszaladtam hozzá az iskolába.
Új munkahelyem lett, amit azóta is imádok. Továbbra is itthonról dolgozom, de most már 11 éves Martin, így legfeljebb csak telefonos segítségre van szüksége időnként.
Martin, Milen és Márk
2012-ben megszületett a harmadik kisfiunk, Milen. Mindig is három gyermeket szerettük volna, de amikor kiderült Martin betegsége, egy kicsit elbizonytalanodtunk, hogy vállaljunk-e még egy gyermeket vagy sem. Azt gondolom, hogy életünk egyik legjobb döntése volt a kistesó, kizökkentett minket a diabéteszes hétköznapokból. Minden diabéteszes gyermeket nevelő szülőnek ajánlom, a legjobb terápia! :)
MI JÓT “HOZOTT” NEKÜNK A DIABÉTESZ?
És ahogy a mondás tartja, „minden rosszban van valami jó”, igaz ez a diabéteszre is. Azt gondolom, hogy azóta sokkal jobban odafigyelünk arra, hogy milyen ételeket eszünk. Az egész család egészségesebben étkezik, és nem csak Martin, de a testvérei is kevesebb édességet esznek, mint egy átlagos gyerek. Rengeteg új barátot ismerünk meg a diabétesz által, akik tartják bennem a lelket, amikor éppen mélyponton vagyok, akik bármikor segítenek, ha szükség van rá. Ők tudják csak megérteni, hogy mit jelent a hangulat és vércukorérték fordított arányossága, hogy mit jelent részt venni egy születésnapi partin, vagy egy vattacukros, kürtöskalácsos gyereknapi rendezvényen. Hálás vagyok, hogy a nagyszülőkre is mindig számíthatok. A szüleim, és a férjem szülei is nyitottak voltak arra, hogy megtanulják a diabétesz kezelését. Az elején nehezen engedtem el magam mellől Martint, csak akkor éreztem biztonságban őt, ha mellettem volt, és én tartottam kontroll alatt a vércukrát. Főleg az éjszakáktól aggódtam. Ha a nagyszülőknél aludt, folyamatosan a telefont néztem, hogy el tudnak-e érni, ha bármi gond van. Az évek alatt, ahogy egyre önállóbb lett Martin, én is sokat változtam. Ma már sokkal bátrabban engedtem őt távol magamtól. Az idei szünidőt is a bolgár nagyszülőknél töltik majd a fiúk. Azt nem mondom, hogy egyszerű lesz, de az inzulinpumpának és a modern technikai eszközöknek (telefon, Skype) köszönhetően azt gondolom, hogy meg tudjuk oldani a problémákat, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogják érezni magukat a fiúk.
